Mi az Ember?

Mentális sík - Elme

Az emberi állapot, mint létezési forma nem csak fizikai Testet (anyag) jelent. Sokkal többet, de az
egyszerűség kedvéért említsük meg az Elmét és a Szellemi Ént, melyek nélkül a fizikai test nem
ember, csak egy tetem. A magára hagyott testi részt szoktuk eltemetni vagy hamvasztatni.
Elmével rendelkezni annyit jelent, hogy mag van az emberi léthez szükséges irányító énünk, aki
ráadásul szabad akarattal rendelkezik. Rendszerébe futnak be a kívülről érkező adatok, melyekre
reagál. Rögzült programok (szokások) alapján is tud működni, ami a modern világ emberének számos
esetben a hátrányára válik.


Az emberi lény fogantatásának pillanatától kezdve szocializálódik az Elme (ha lehet így mondani:
magzati kortól nevelődik), hatással van rá minden külső irányból érkező körülmény, amit értelmeznie
kell, és megtanul rá reagálni.
A teljes mélységekbe le nem ásva magunkat, gondoljuk át, mit tesz velünk az Elme.
A gondolat az elme terméke.
A múlt történetei (emlékek) elraktározva elérhetőek az elme számára.
A képzelet főként a jövőben várható eseményekre irányul.
A múlt emlékei, a most gondolatai és a jövő elképzelve köthetik le az elmét.


Szabad akaratunk teszi lehetővé, hogy bármelyikbe belehelyezzük magunkat. Ha a múltba élünk, nem
tudjuk a jelent megélni, ha folyton a jövőn képzelgünk, szintén elmulasztjuk a most megélését. Egy
múltban megtörtént eseményt a mából nem tudunk megváltoztatni úgy, hogy ne, vagy másképpen
történjen meg. A jövő sokban függ a ma megtett, vagy meg nem tett dolgoktól, de mellette sok
változó körülmény is adódhat, amire rögtön kell tudni reagálni.
Jó stratégiának tűnik, ha:


- nem a múlton kesergünk
- felkészülünk a jövőre úgy, hogy a nem várt körülményeket negatív érzelem nélkül kezelni
tudjuk,
- megéljük a most pillanatát, megengedjük magunknak, hogy gondolataink és a külső
körülmények hatásai csak pozitív érzelmeket váltsanak ki bennünk.
Pozitív érzelmek birtokában jó gondolatok által tudunk teremteni egészségben létet. A negatív
gondolatok, negatív érzelmek megbetegíthetik a testet (pszichoszomatikus problémák).
Mindegyik elmének meg van az igénye a folyamatos fejlődésre, de a szabad akarat által az egyén ezt
gátolhatja. Ismertessük meg a természet törvényszerűségeit az elmével, fókuszáljuk erre a fejlődést.
Láthatjuk, hogy a modern világnézet kevéssé hasznos az emberi egészség szempontjából.
Ismerjük a mondást: ép testben ép lélek.

Fizikai sík - Test

Az emberi Test anyagi természetű. Különlegessége, hogy alkotóiban képes megújulni.
A Testet elképzelhetjük úgy, mint azt a járművet, amelyet a sofőr (Elme) vezet. A járművek állapota a
gépjármű vezetőjének bánásmódjától függ. A kíméletesen működtetett, rendszeresen karbantartott
jármű így hosszabb időn keresztül áll tulajdonosa szolgálatában, ellentétben azzal a járművel, amit
ütnek-vágnak, karbantartást nem végeznek rajta, és túlhajtás miatt gyorsan elkopik.
A testünket sejtekből kialakult szervek alkotják, melyek mellett egyéb mikroorganizmusok egészítik ki
a működést. Ezek a mikroorganizmusok olyan közreműködők, melyek nélkül nincs tökéletes
működés. Ebből értelemszerűen adódik, hogy gondoskodnunk kell sejtjeink táplálása mellett
mikrobiomunk táplálásáról is. Vagyis a testet, mint szervrendszert ebben az egységben kellene
figyelembe venni.


Mire való a Testünk?
Egészen biztos vagyok abban, hogy:
- nem arra való testünk, hogy csupán a gyomrunkon át érkező élményt éljük meg nagyokat zabálva;
- nem arra való testünk, hogy az idegrendszerünket tompítsuk, és bódult állapotba kerüljünk;
- nem arra való testünk, hogy belsejét minél inkább elszennyezzük (tüdő/dohányzás, kémiai szerek,
adalékanyagok, stb.);
- nem arra való testünk, hogy bármiben túlzásoknak tegyük ki (erős zaj, erős fény, túl hideg/vagy túl
meleg, túl sok vízívás, túlzott étkezés, túl nagy fizikai terhelés,...), mert teherbíró képességét
meghaladva megbetegítjük azt.
A testet arra használjuk, amire teremtetett:
- járművünk legyen földi életünk végéig;
- mozgásunkat tudja biztosítani, ami által eljutunk A-ból B-be, és menekülőre vehessük, ha veszély
van.


Elsődlegesen a mozgást kell ellátnia a testnek, ezért a legfontosabb, amire oda kell figyelni az a
mozgásszerveink (csontok, inak, ízületek, izmok, idegrendszer) megfelelő ellátása, az érintett
szervrendszer sejtjeinek táplálása, mozgás általi kondicionálása. Számos tápanyagra van szűkség,
melyekből az említett szervrendszer sejtjei felépülhetnek, működésük megtörténhet. A megfelelően
megválasztott táplálék akkor tud problémamentesen adott sejtekhez eljutni, ha a keringés (vér és
nyírok) nem akadályoztatott, az emésztés és táplálék felszívás zökkenőmentes, meg a salakanyag
kiválasztás, feldolgozás, kivezetés is megfelelően működik. Ebből láthatjuk azt, hogy a
mozgásszerveket kell kiszolgálja a keringési rendszer, emésztési és kiválasztási szervek együttese egyaránt.

Az érzékszervek (látás, hallás, tapintás, szaglás, egyensúly szervei) leromlott állapota a
veszélyt felderítő képességünkben hátráltatnak, ami a fent felsorolt szervek magasabb
kockázatviselését idézheti elő (pl. megbotlok, elesek, eltöröm a medencecsontom, mert leromlott a
látásom és nem láttam az akadályt). Az érzékszerveinket szintén ugyanaz a tápcsatorna kell, hogy
ellássa ugyanazon a keringési rendszeren keresztül, mint a fent említetteket. Természetesen a
légzőrendszer szervei, az irányító rendszereink (hormon rendszer, központi idegrendszer)
immunrendszerünk mind-mind áldozatok lehetnek egy helytelen életmód követése által.

A mozgás lesz az első olyan tevékenység, amit meg kell adni mozgásszerveinknek (most már tudjuk,
hogy azért, mert egyik legfontosabb része testünknek). Életkorunknak megfelelő, testi
adottságainkhoz igazított testmozgást érdemes választani kezdetben.


A táplálkozás megreformálása lesz a másik fontos teendő, melynek lényege, hogy megfelelően ellássa
minden sejtünket a megfelelő tápanyaggal. Amit én jónak tartok és magam is következetesen
követek nem más, mint az első sorban teljes értékű nővényi és gomba alapú táplálkozás, kiegészítve
heti egy alkalommal némi állati eredetű (hús, tojás, de tejtermék nem) alapanyaggal. Ezeknek
vegyszermentes gazdálkodásból, vagy bio gazdaságból kellene származniuk. Étkezésünk során
használhatunk gyógynövényeket, gyógygombákat. Kedvenceim között vannak, és gyakran használom
a galagonya virágos hajtásvég teát, csipkebogyó teát (ezeket magam szedem), homoktövist és sokféle
kerti fűszernövényt. Eszem a kertben előforduló pitypangot, tyúkhúrt, porcsint, csalánt (levesként is).
Ősztől tavaszig kertünk ellát csicsókával is, de a tormát is feldolgozom és fogyasztom. Egész évre jutó
medvehagyma pesztó áll rendelkezésemre. Gyógygombák közül napi rendszerességgel eszem a Bio
Ganodermát, és egészségleveseimbe kerül alga és Shiitake gomba is a bőséges zöldség mellé.


Süngomba kúrát egy évben kétszer végzek, egy-egy üvegecskével fogyasztok el ilyenkor. Érdemes
tudni, hogy a tisztított víz jól támogatja a testi egészséget felesleges terhelések nélkül. (Ajánlható
szakirodalom Dr. Greger "Hogy ne halj meg" című könyve lehet. Egyik kedvenc könyvem az
egészséges szemléletmód kialakításánál.)
Testünk takarója a bőrünk, ami megóvni hívatott testünk belsejének elszennyeződését. A velünk
érintkező környezettől bizonyos anyagok számára áteresztő tud lenni. Ez jó, mert helyileg
lehetőséget ad hatóanyagokat bejuttatni, ugyanakkor veszélyes, mert a modern életmódunk
velejárója, hogy számos nem kívánatos vegyi anyagot tartalmaznak tisztálkodószereink,
kozmetikumaink. Testünk érdekében kerülendő.


A belélegzett levegővel is bekerülhet a testbe szennyeződés, nem csupán a tüdő egészségét
kockáztatva (kerüljük). Fontos, hogy a légzés ne legyen akadályoztatott. Érdemes légzőgyakorlatokkal
karbantartani (pl. Buteyko légzéstechnika), megtanulni a helyes levegővételt.
A Test anyagi természetű, ezért a Föld természettörvényei vonatkoznak rá. A bioritmus megköveteli,
hogy megfelelő időben megfelelő időtartamú pihenést biztosítsunk számára. Vagyis meg kell
teremteni a tevékenyég és pihenés egyensúlyát.


Szellemi én - Az a valaki/valami, aki/ami minden élőlénynek a része.

A teremtés rezgése, a teremtő erő. Emberi élet nincs nélküle. Minden emberben teljesen egyformán
van jelen.

E részünk képességei hatalmasak, örökkévalók, isteniek. Azért látunk az emberek között különbözőséget, mert kifele megnyilvánulása az Elmén (értelmen) keresztül átérkezve, átszűrődve,
eltorzítva mutatkozik meg a 4 dimenziós világunkban, mindez az Elmén múlik. Leginkább e
dimenzióra nyitott az értelmünk, csak azt képes meglátni, amit az Elme hajlandó belőle átengedni.
A lecsendesített (meditatív állapotú) Elme tud ráhangolódni Szellemi énünk rezgésére. Ekkor jön létre
Elme és Szellemi énünk között az a kapcsolat, ami segíti az Elme fejlődését, hasonulását a Szellemi
énünkhöz. A Test ilyenkor jó, ha mozdulatlan, ne zavarja meg az egységet, vagyis legyen
mozdulatlanul az egység része. Törekvésünk az kell legyen, hogy az elme a legnagyobb mértékben
legyen isteni, vagyis hasonlóvá váljon a Szellemi énünkhöz a szeretetben.
Saját szemléletem szerint írtam le a fentebb olvashatókat, csak szűken, hogy könnyen átlátható
legyen. Sokféle szemléletmód létezik, magam is megismertem már néhányat, közülük néhány
területtel azonos. A holtpontról elindulni ennyire kevés is elég, majd egyéne válogatja, hogy ki merre
orientálódik utána.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Már annyi megértés és átélés lehet benned, hogy itt az ideje, hogy valami kézzel fogható megoldást is adjak:

Ide kattintva letölthetsz egy gondolat lecserélő segédet!

Webáruház készítés